futás
A futás egy érdekes dolog az én életemben... Amikor vihettem volna valamire benne, fiatalabb koromban, akkor fociztam, kicsit sajnálom, hogy akkor nem volt egy élesszemű atlétika edző, aki felkarolt volna. Pedig a coopereket rendre 3000 felett futottam, és a sprintvégek nem 40 50 métert tartottak ki, hanem jòval tovább... Nagypályàn mindig középpályára raktak, de én sajnos nem láttam be akkora tereket, ìgy igazábòl nem tudtam érvényesülni. A kispályát meg még nem jegyezték, pedig azt jobban szerettem, akkora területen simàn tudtam érvényesülni... mai napig azt csinálok ott, amit én akarok, persze addig amig fel nem rùgnak...
Amikor Budapestről elköltöztünk Somogyországba, letettem a stoplist. Egyrészt mert bent ragadt az igazolàsom, meg a megye1eseket már edzéseken is favágòknak tartottam, ès sajnàltam rá a hètvégèket. Szarrá is futottam őket, rám is ragadt a Forrest, sokan még mindig Forikàmoznak, ha találkozunk...
Aztàn jött kb 15 év... sport nélkül. Persze az élet mindig ùgyhozta, hogy a lábaimbòl éltem, hol a vendéglátásban, hol fent a tetőn, meg a kertépitésben...
A sporthoz végül egy kettős tragédia terelt vissza... Édesanyám 1.5 év küzdelme után elvesztette a harcot a rák ellen... amit még ùgy nagyjábòl tudtam kezelni, feleségemnek köszönhetően, meg volt másfél évem rá felkészülni... de utána jött egy baleset. Hanyatt esett a legjobb barátom a HHH melletti vitorlázòreptéren... és ugyan még intenziven volt, amikor felértem. Még a gépek életben tartottàk, de amikor megmondtam, a dokinak, mondja meg az igazat, nem a mesért utaztam 200 kmert. És kimondta...
A maga barátja, gyakorlatilag halott. Semmi nem maradt éppen, pont azt a pontot kapta el, ami teljesen szétloccsantotta a beltartalmat... Ő volt az az ember az èletemben, akivel anno együtt kezdtek a bulikat, és Ő volt, aki mindig velem, ès ott volt nekem. Napi szinten chat kapcsolatban voltunk, és az utolsò szál volt Budapestről.
Ezt a fájdalmat képtelen voltam feldolgozni...
Elvesztettem azt a két embert, aki feltétel nèlkül szeretett...
Fizikai fàjdalmat akartam ellensùlynak.
Ekkor jött a Thaywondo...
A Thaywondo egy kevertműfajù, MMA küzdősport, Thaibox alapokon, Teakwondo, Judo és egyéb elemekkel. Ami fullcontact, védőfelszerelés nélküli, csak a tàmadásra és a teljes megsemmitésre törekszik. Egy kicsit hungarista gyökerekkel, bár mondjuk ez pont nem érdekelt.
Nagyon kislétszámù volt a Thaywondos csalàd, főleg a kegyetlensége miatt, három klub volt, kettő Pesten, egy meg Kváron, kb összesen 30 fő. Ennek ellére mi adtuk, illetve még mai napig nálunk van a két nehézsulyù magyarbajnoki őv, Thaibox szabàlyrendszerben. Az egyik a Mesteremé, Eszter volt masszőrénél.
Brutális volt, nekem meg ez kellett... Az első 3-4 hònapban szarrà vertek rùgtak. Egy átlag ember az első edzés utàn àtköltözött inkább egy màsik megyében... Akkoriban marhatenyésztéssel foglalkoztam, minden edzés után, sántìtva szàlltam ki a kocsibòl, de nap végére kigyalogotam magamból a fàjdalmat... apòsom már féltett, traktorosaim meg csak röhögtek... szar volt a szitù, a teremben, mindenki nehézsulyù volt, én meg 10+ kilòval alattuk.... aztán eltelt a sántitòs időszak, én vertem a termet, nem ők engem. A combrugàsbòl, (lowkick) meg a egyenesekből, testhorgokbòl összeraktam egy két nagyon gyors kombináciòt, amivel kb senki sem tudott mit kezdeni... egy kicsit el is szállt a motiváciòm, már nem szerettek velem párban lenni, én meg nem szerettem őket bántani... Versenyre nem mehettem, nyakam meg a hátam miatt, mert nyomi vagyok, csontosodasi zavar van ottan. Mesterem is letiltott... ekkor talàltuk ki a teljesítmény tùràs teljesítmény mérést. Ekkor jöttek a Kinizsi 100ak... Ami persze egyből szerelem lett, Ott mehetem a Fentiekèrt...
Mentem is. Sose volt kérdés a feladás...
Fajdalom a barátunk volt, már régòta...
Aztán az egyik Kinizsin másnaposan tùltoltam, beàllt a combom, és 60km keresztül hùzta szét a térdem, minden lépésnél...
Akkor fogadtam meg, hogy elkezdek futni...
Futás sokkal egyszerűbb mozgásforma volt, akkor már 6-7 kombinácioknál jártam, amihez motiváciò hijjàn, már annyira nem volt kedvem betanulni... igy akkor már a futàs felkùszott a bunyò mellè... 3 futàs 2 bunyòs edzés... brutàlis kardiòt, meg erőnlétett adott. Évekig táplàlkoztam ebből az időszakbòl...
Nem véletlen tudtam elsőre, kezdőként brutàl időket futni. Nem csak genetika volt, hanem brutális munka volt mögõtte a teremben.
Aztàn a Mesterem elköltözött Angliába...
És szépen lassan a bunyò helyét átvette a futás.
Sose voltak hatalmas céljaim, de a versenyeken mindig a végletekig mentem, a Fentiekért, meg fogok menni... Mindig időre futtotam, sose helyezésért, sőt a legidàlisabb volt az, ha erősebbek után be tudtam állni, és hùztak... Meg aztán megszerettem a futàs matematikáját. Aminek köszönhetően amit akartam, mindent elértem... most már nagyon nehéz, messzi célok vannak, ami cseppet sem kedvez a futàs iránti motìváciòmnak...
A többit nagyjából tudjátok...
Illetve azt nem, hogy most a bokám miatti cardiò veszteség miatt...
Tavaszra bejelentkeztem a zöldövért,( már a sárgazöld megvan, egyedüliként a térségben, jò hát kevesen is vagyunk, voltunk)
Az egyik régi harcos társam boksztermet nyitott... persze a boksz, szépen visszahozz majd... Boritékolhatom, h kicsit durvább teljesítménnyel, visszaszedem a lefutott izmokat ;)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése