négyhúsz alatt

Anno a szakma leső segédmunkábòl, szellemi munkára visszaváltottam. Maga a szerep es a szellelmi fáradtság megszokása majdnem egy èvbe került... de végre azt csinálom, amit szeretek, matekozhatok... Termelèsirányitás megy... Kémia is megy... Környezetvédelem is lassan összeàll... Ha összeáll mind a 3... Akkor "kurva jò" vagyok, 2 külôn poziciòt viszek egyszerre... Pedig 12éves a szintem... Aztán rutinná válik, addig talán a bokám is felépül.   És akkor még a futással is fogok tudni foglalkozni.

 A futás egy érdekes dolog az én életemben... Amikor vihettem volna valamire benne, fiatalabb koromban, akkor fociztam, kicsit sajnálom, hogy akkor nem volt egy élesszemű atlétika edző, aki felkarolt volna. Pedig a coopereket rendre 3000 felett futottam, és a sprintvégek nem 40 50 métert tartottak ki, hanem jòval tovább... Nagypályàn mindig középpályára raktak, de én sajnos nem láttam be akkora tereket, ìgy igazábòl nem tudtam érvényesülni. A kispályát meg még nem jegyezték, pedig azt jobban szerettem, akkora területen simàn tudtam érvényesülni... mai napig azt csinálok ott, amit én akarok, persze addig amig fel nem rùgnak...  Amikor Budapestről elköltöztünk Somogyországba, letettem a stoplist. Egyrészt mert bent ragadt az igazolàsom, meg a  megye1eseket már edzéseken is favágòknak tartottam, ès sajnàltam rá a hètvégèket. Szarrá is futottam őket, rám is ragadt a Forrest, sokan még mindig Forikàmoznak, ha találkozunk... Aztàn jött kb 15 év... sport nélkül. Persze az élet mindig ùgyhozta

Lementem Harcos társam termében, kis mesterbôl, Nagymester lett... És a munkahelyi leszedő kettlebel napi 2 szer fèl óra meglátszik... Várakozáson felül ment az árnyék, meg a zsák... Bunyòtòl elszoktam, meg zavart a bokám, nem volt lábmunka, igy nem is éreztem az egészet, és a távok se mentek... De régi Harcostestvérem vigyázott és noszogatott, amikor kellett... Ha a bokám jó lesz... Én is ismét jò leszek... 😉